VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


DEÁK Ferenc
( Söjtör, 1803. október 17. - Budapest, 1876. január 28. )

államférfi, politikus

A magyar történelem legnagyobb alakjainak egyike, a haza bölcse. A 19. századi magyar reformmozgalom egyik vezetője, az 1867-es kiegyezés előkészítője és megvalósítója. Az 1811–1812. tanévben Keszthelyen, a premontreieknél, 1812–1813-ban a Pápai Bencés Gimnáziumban tanult. Jogi tanulmányait 1823-ban fejezte be, utána vármegyei szolgálatba lépett. Részt vett az 1832/36-os országgyűlésen, 1840-ben közreműködött az udvar és az ellenzék által megkötött kompromisszumban. 1848-ban az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, de szeptemberben lemondott, visszavonult családi birtokára. 1854-ben Pestre költözött. A Deák-párt vezéreként irányította az 1867-es kiegyezés tárgyalásait. – 1830-tól gyakori vendége volt Balatonfürednek, ahol barátaival találkozott és beteg szívét gyógyíttatta. A városban szobor és utcanév őrzi emlékét, a Horváth-házon Zsolnai-kerámia emléktáblán (Fürtös György alkotása) az ő neve is szerepel. – Pápán a Korona u. 45. sz. ház (egykori lakása), valamint a Türr István Gimnázium előcsarnokában tábla őrzi emlékét. – 1834-ben Veszprémbe költözött Deák Ferenc Klára nevű testvére, Oszterhuber József káptalani jószágigazgató felesége. Deák postakocsival Kehidáról Pestre utazván gyakran meglátogatta a Káptalani Jószágkormányzóság épületében, (ma: Gizella Hotel és étterem) a Jókai Mór u. 48. alatt lakó testvérét. 1836-ban és 1838-ban náluk töltötte a karácsonyt. Kapcsolatai voltak Oszterhuber József ugyancsak Veszprémben élő testvérével, Tarányi Oszterhuber Ferenc nagypréposttal és Kéry János kanonokkal. 1844-ben, a városban a fiatalok fáklyás zenével, Hegedűs József ügyvéd beszéddel köszöntötték Deákot. – A Jókai Mór utca 48. számú ház, a Gizella Hotel falán, ~ születésének 200. évfordulója tiszteletére készített emléktáblát, Lendvai István szobrászművész alkotását 2003-ban leplezték le. Sírja Budapesten, a Kerepesi úti temetőben van.
  M.: Adalékok a magyar közjoghoz. Pest, 1865. – Deák Ferenc beszédei. (Összegyűjt.: KÓNYI Manó.) 1–6. köt. Bp., 1867–1898. – Deák Ferenc húsvéti cikke és a kiegyezést védő beszéde. (Bev.: FAYER Gyula.) Bp., 1916.
  I.: TANKRÉD: ~ Balaton-Füreden. = Hazánk s a Külföld, 1865. 32. sz. – FERENCZI Zoltán: ~ élete. 1–3. köt. Bp., 1904. – EÖTVÖS Károly: ~ és családja. 1–2. köt. Bp., 1905. – GYULAI Pál: Emlékezés ~re. Bp., 1906. – FEKETE Sándor: A nemzet prókátora. Bp., 1976. – SÁNDOR Pál: Az anekdotázó ~. Bp., 1986. – PRAZNOVSZKY Mihály: ~ Balatonfüreden. = MúDi., Vp., 1993. – KIRÁLY Béla: ~. Bp., 1993. – KATONA Csaba: ~ és Balatonfüred. Bf., 2004. – BfÉL – GyÉL – KhÉL – Szinnyei. II. köt. – ÚMÉL II. köt. – ÚMIL 1. köt. – Varga.